Hűtővíz
leeresztése és cseréje:
A
hűtőfolyadék igen fontos része a kocsinak, hisz
enélkül a motor hamar besülne a túlhevüléstől. A
desztilláltvíz és glikol megfelelő arányú keveréke
ugyanakkor a vízpumpa forgó alkatrészeit is keni,
ezáltal megóvja a kopástól, sőt korrózióvédő
hatású is. Ezért fontos, hogy bizonyos időnként a
hűtővizet is cseréljük, hisz egy idő után
csökkenhetnek ezek a tulajdonságai.
A
hűtővizet magunk is kikeverjetjük desztilláltvíz és
valamilyen fagyállófolyadék, pl: glikol
segítségével, vagy akár vásárolhatunk készre
kevert fagyállót.
Fontos,
hogy még nyáron is legyen fagyálló a hűtőben, ne
járassuk sima desztilláltvízzel a kocsit!
Vészhelyzetben,
pl lakott területtől távol egy esetleges hűtővíz
elforralás esetén akár csapvízzel is pótolhatjuk a
hiányzó folyadékot, de az első adandó alkalommal
cseréljük le az egészet fagyállóra!
Tehát,
ha valamilyen szerelési munkát kell végeznünk a
kocsin, ami érinti a vízteret, pl termosztát
cserénél, vagy vízpumpa cserénél, szükséges lehet
a hűtőfolyadék leengedése. Én most csak azért
cseréltem le a hűtővizet, mert az előző tulaj ki
tudja mikor cserélte utoljára és ki tudja, mit
öntött bele.
Szóval:
Először
is a fűtéskart az utastérben állítsuk a legnagyobb
fokozatra.
(
A hűtősapkát csak hideg motornál szabad
eltávolítani, nehogy a forró gőz megégessen minket,
továbbá a felhevült motornak sem jó, ha melegen
hűtővíz nélkül marad, mert még leállítás után
is károsodhat! )
Hideg
motornál először is vegyük le a képen bekarikázott
hűtősapkát. Ha rossz állapotban van, pl belül
rozsdás, vagy a gumitömítése tönkrement, akkor
cseréljük le egy újra.
Második
lépésként helyezzünk egy megfelelő méretű edényt
a kocsi alá, amibe a fáradt hűtőfolyadékot
leengedhetjük. (A művelet végén ezt ne öntsük a
csatornába, hanem vigyük el egy erre kijelölt
lakossági veszélyeshulladékgyűjtőbe, ahol
díjtalanúl leadhatjuk! )
A
hűtő alján keressük meg ezt a kis műanyag
csapocskát és kezdjük el kitekerni. Teljesen nem fog
kijönni, ne is próbáljuk lefeszegetni!
A
kiegyenlítőtartályról is húzzuk le a gumicsöveket
és magát a tartályt is mossuk tisztára. A tartályt
két csavar tartja a helyén. ( a képen már nem :-) )
Eközben
a hűtőből már kifolyt az összes folyadék, de a motorban még maradhatott valamennyi, ezért a hűtő aljától a motorblokkhoz vezető gumicsövet vegyük le a motorblokk tövénél. Ekkor a bent rekedt víz itt elkezd ismét kifolyni.
Amint
az összes folyadék távozott, a hűtőrendszert mossuk
át kerti slaggal, amíg a motorból és a hűtőből
tiszta víz nem fog távozni.
Ha valamilyen okból kifolyólag ki kell szerelnünk a hűtőt, akkor azt most már megtehetjük. (Nelem pl. azért kellett kivennem a hűtőt is, mert elrepedt és szivárgott belőle a víz, ami hosszútávon nem túl egészséges dolog a motor számára)
A hűtő tetején halad végig a légszűrőhöz vezető légcsatorna, amit két csavar fog a kasztnihoz. Ugyanez a két csavar rögzíti a hűtőt is. Ezeket először csavarjuk ki.
Ezután a légcsatorna kivehető. A légszűrőházhoz semmilyen csavar nem fogja oda, így egyszerűen emeljük ki. Alatta két fém lemez van, ami a hűtőt rögzíti a vázhoz. Ezeket is vegyük ki.
Ne felejtsük el a hűtőventillátor(ok) elektromos kábelét is lecsatlakoztatni, nomeg a vízcsöveket a blokkkról.
Ezután a hűtő kiemelhető. A visszaépítés fordított sorrendben történik. :-)
(
Hűtőtisztító adalékokkal ne nagyon foglalkozzunk, illetve csak a vízcsere elött, mert a leoldott vízkő darabok dugulást okozhatnak, ill ha egy
sérült résznél épp a vízkő tömített eddig, akkor
most ott is folyni fog a víz. Ugyanúgy, a hűtő
tömítőt is kerüljük, úgyis csak ideig óráig működnek
és esetleg nem csak a lyukat tömítik el, hanem a
hűtő, ill a motor vízjáratait is. Mindkettő használata után elkerülhetetlen a vízcsere)
Végül
a feltöltés:
A
kiválasztott márkájú hűtőfolyadékból 5,5l -re
lesz szükségünk (1.5-ös motor).
A
gumicsöveket szereljük vissza és ne felejtsük el a
hűtő leeresztőcsavarját sem visszazárni. A hűtőt
lassan kezdjük el feltölteni az új fagyállóval.
Ebben egy tölcsér nagy segítségünkre lehet. Miután
megtelt, töltsük fel a kiegyenlítőtartályt is a MIN
jelzésig. Először nem fog a teljes mennyiség belemenni, mert a termosztát zárva van, és a motorba is sok levegő szorúlt. A hűtő sapkáját még ne tegyük vissza! Indítsuk be a motort, míg üzemmeleg nem lesz, A járó motor tulajdonképpen kihajtja magából a bent rekedt levegőt és lényegében önmagát légteleníti (A felső vízcső nyomogatásával elősegíthetjük a levegő távozását a rendszerből). Figyeljük meg a hűtő nyílásán felbugyogó levegőt. Majd egyszer csak a termosztát kinyit és a hűtővíz a motorba áramlik. Ezután a maradék hűtővizet is betölthetjük.
Állítsuk
le a motort majd a hűtőt ismét töltsük fel teljesen.
A motor lehűlése után ismét ellenőrizzük a
folyadékszintet, végül helyezzük vissza a
hűtősapkát.
Ezzel
kész is vagyunk.
(Pár
km megtétele után érdemes újra ellenőrizni a
folyadékszintet a hűtőben és a víztartályban egyaránt Ilyenkor miután a motortér kiszáradt, már könnyebb az esetleges szivárgásokat is észrevenni..
|